A megye turisztikai vonzerejét a végtelen alföldi táj, a háborítatlan természet és a városok műemlékei jelentik. Különösen népszerűek a vízparti nyaralóhelyek: a Tisza Tiszakécskénél és a Duna Tasstól az országhatárig. Az utóbbi időben a turisták a tanyákra is felfigyeltek, ahol a legendás pusztai romantikát és a természet közelségét élvezhetik. A megye nevezetességei a kalocsai fűszerpaprika, a kalocsai hímzés, a kiskunhalasi csipke és a kecskeméti fütyülős barackpálinka. Domborzat Bács-Kiskun megye földrajzilag három tájegységre különíthető el: a Duna-menti síkságra, a Duna-Tisza-közének homokhátságára és a Bácskai löszhátra. A megye területe sík vidék, legalacsonyabb és legmagasabb pontja közt mindössze 80 méter a különbség. A megye legmagasabb pontja a Kékeshalom melletti Ólom-hegy (174 m.), legalacsonyabb pontja Kalocsa (94 m.) Éghajlat A napsütéses órák száma az országos átlaghoz képest magas. A megye az ország legnapfényesebb területei közé tartozik. Korán kitavaszodik. A homokon a hőérzet más, hiszen hidegebbnek vagy melegebbnek érezzük a valóságosnál a levegő hőmérsékletét. A csapadék viszonylag kevés. Az éves középhőmérséklet 10-10,5 °C. Közlekedés A megyén keresztül halad át az M5-ös autópálya, és az 5-ös országos főútvonal. Igen sok másodrendű de jelentős főút ágazik ki a megyeszékhelyből, ezáltal könnyen megközelíthető az ország számos területéről. A megyén halad át továbbá a Budapest-Szabadka-Belgrád nemzetközi és a Budapest-Cegléd-Szeged országos vasútvonal. A Duna-Tisza közének történelme a neolitikum idején kezdődött. A táj ettől az időtől kezdve szinte folyamatosan lakott volt. Középkor A terület honfoglaláskori lakottságát nemcsak a feltárt sírok, hanem az ebből a korból származó helynevek is megőrizték. Tas, Solt és Fajsz Árpád családjához tartoztak. A 11. századi alapítású vármegyék közül a mai Bács-Kiskun megye területére Pest és Bács vármegyék egyes részei jutottak. Szent István király két érseksége közül az egyik Kalocsán létesült. Sűrű településhálózatára ebből a korból jórészt a templomromok utalnak, valamint oklevelek, amelyek megőrizték, hogy északi része királyi birtok volt. A táj történelmét hosszú századokra meghatározó esemény a tatárjárás (1241) időszakára esik. IV. Béla magyar király 1239-ben fogadta be a mongolok elől menekülő kunokat a Duna-Tisza közére. A mintegy 40 ezer család Kuthen kun vezér irányítása alatt az itt élő, már földművelő életmódot folytató magyarok között verte fel sátrait. Nomád életmódjuk miatt sokszor összeütközésbe kerültek a magyarokkal. Orvul meggyilkolt öreg királyuk halálát megbosszulva, a Duna-Tisza közét felégetve, feldúlva vonultak ki az országból. 1241-ben a tatárjárás azonban szinte teljesen elnéptelenítette a két folyó közét, s így 1243-ban IV. Béla végérvényesen letelepítette a kunokat a két folyó között, az azóta Nagykunságnak és Kiskunságnak nevezett területeken. A velük érkező jász töredékcsoporttal együtt felvették a kereszténységet, házakat építettek, településeket alapítottak. A Duna-Tisza közén letelepült kiskunok három széket alkottak: Halasszék, Mizseszék és Kecskemétszék. Mivel a kunok és a jászok részt vettek Dózsa György parasztháborújában, Werbőczi István Hármaskönyve eltörölte előjogaikat. A törvény foganatosítására azonban már nem maradt idő, hiszen az 1526. évi mohácsi csatavesztéssel kezdetét vette a török hódoltság. Korai újkor 1541 után, a törökök végleges berendezkedésével kezdetét vette a táj történelmének egy újabb szakasza, amely az elnéptelenedéshez, egyes városok megerősödéséhez vezetett. A hadászatilag, vagy a hadi felvonulás számára fontos útvonalban fekvő településeket (Baja, Kalocsa stb.) a törökök megszállták. A fontos utakon kívül eső nagyobb településeket khász városokká nyilvánították (Kecskemét, Kiskunhalas, Kunszentmiklós), amelyek közvetlenül a szultáni kincstárnak fizették az évi kétszeri adót, s nagymértékben hozzájárultak a hadtáp pótlásához. Mivel a szabad beköltözést nem gátolták, a szövetséges városok (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd) lélekszáma növekedett. A mezővárosok az elnéptelenedett falvak határait intenzív állattartással hasznosították. A 15 éves háború (1591-1606) hadszíntérré, felvonulási területté változtatta az Alföldet. A törökökkel szövetséges krími tatárok a kiskun településeket olykor évtizedekre, nemegyszer örökre elpusztították. A felszabadító háborúktól is ez a terület szenvedett a legtöbbet. Buda visszafoglalása után a volt hódoltsági területeken a magyar rendi viszonyok váltak uralkodóvá. A szerbek (korabeli nevükön a rácok) ebben az időben a Bácska északi részén már nagy számban éltek. 1691-ben kiváltságok nyújtásával fogadta be őket I. Lipót, és Cernojevic ipeki pátriárka vezetése alatt Bács vármegye elnéptelenedett területén is megtelepedtek. A Rákóczi-szabadságharc leverése megnyitotta az utat a Habsburgok berendezkedéséhez. A Duna-Tisza köze, akárcsak a többi alföldi terület, népességében megfogyatkozott; voltak megyék ahol mindössze párszáz embert találtak. 1677-ben megkezdődött a Montecuccoli tábornok, majd később Kollonich Lipót esztergomi érsek kidolgozta telepítési terv végrehajtása. A megye területe az ígéret földjévé váltak a távoli vidékekről érkezők számára. Az állami telepítések mellett a német államok számos pontjáról német telepeseket hoztak (dunai svábok). A telepítések az 1720-as évektől a század végéig folytak. A Duna-Tisza közén élő kiskunok a másik két kerülettel 1745-ben visszaváltották kiváltságaikat (Redemptio). A 17. században elindult a térség elsivatagodása ezért a 18. század végén megkezdődött a küzdelem a homok megkötésére. 19. század A táj történelmében a 19. század a homokkal való küzdelem, a vízi szabályozások és a lassan meginduló polgárosodás kora. Erre az időre alakult ki jelentős városainak az arculata is. Baja élénk forgalmú kereskedőváros, Kalocsa az érseki uradalom központja lett ahol a társadalom életét teljes mértékben az egyház irányította. Kecskemét, Kiskunmajsa váltságos mezővárosok voltak, jászkun kiváltsággal rendelkezett Félegyháza, Halas, Kunszentmiklós, Fülöpszállás és Szabadszállás. Ezekben a városkoban - Kecskemét kivételével - a polgári fejlődés messze elmaradt a korától, cívis (parasztpolgár) társadalmának iparosai, kereskedői is paraszti szinten éltek. Az 1860-as években kezdődött meg a homokos területek felparcellázása, ezzel nagyarányú tanyai kirajzás indult meg. A zsellérek nemcsak tanyákat, falvakat is alapítottak (pl. Kömpöc, Páhi, Szank, Akasztó). Ez a folyamat egészen 1949-ig tartott. A 19. század végén meginduló kivándorlás elkerülte a Duna-Tisza közét, sőt egyes vidékekről még tovább folytak az idetelepülések, a szegedi árvíz után sok szegedi települt meg ezen a tájon. 20. század Az I. világháború megpróbáltatásai, óriási vérveszteségei után itt is reménykedés és lelkesedés fogadta az őszirózsás forradalmat. A trianoni békeszerződés következtében Bács vármegyének csak a töredék része maradt az ország határain belül, és Baja vette át a megyeszékhely szerepét. A Magyarország határain belül maradt Bácska lakosságának egyharmada németajkú, egynyolcada pedig szerb nyelvű és horvát nyelvű volt. A két világháború közötti időszak a nagy gazdasági világválság éveit követően, a kapitalizálódás meggyorsulásának, valamint a szőlő- és gyümöcstermesztés intenzív kiteljesítésének az ideje volt. A II. világháború szenvedéseiből, a nagyobb légibombázásokat kivéve, a Duna-Tisza közének lakosság is kivette a részét. Baján 1940-ben jelentős tábort alakítottak ki a menekülő lengyeleknek. A megyéből 1944 novemberében sikerült kiverni a német csapatokat. A szovjet megszállással korántsem lett vége a megpróbáltatásoknak. A szovjet csapatok a németekhez hasonlóan fosztogatták a parasztok vagyonát. A megye déli részén népvándorlás kezdődött meg. A német lakosság jó részét kitelepítették. Helyükre az 1944-1945 telén a szerbiai Bácskából menekülő bukovinai székelyek, valamint csongrádi, békési, szabolcsi és matyóföldi nincstelenek jöttek, ezt követően 1947-48-ban pedig a Szlovákiából kitelepített magyarok. Bács-Kiskun megye az 1950-es megyerendezés során jött létre Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyék részeiből. Baja elveszítette korábbi megyeszékhelyi státuszát. Az új megyeszékhely a megye északi határán lévő Kecskemét lett, amely a térségnek régóta legnagyobb és legjelentősebb városa volt, azonban a hatalmas kiterjedésű Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében csak néhány szakigazgatási területen töltött be központi szerepet Budapest mellett. Ezután viszont Baja került hasonló helyzetbe az új székhelytől való nagy távolsága miatt. Az 1960-as-70-es évek lakótelep építési hullámai nem kerülték el Bács-Kiskun megye városait sem. A legtöbb lakótelep a megyeszékhelyen épült, ezzel együtt a megye több részéről költöztek Kecskemétre. Tehát miközben a megye lakosság csökkent, addig Kecskemété nőtt. A rendszerváltás után nagyszámú külföldi cég telepedett meg a megye városaiban, ezzel vetve el a további fejlődés alapját. Az M5 autópálya megépülése szintén kedvező módon hatott a megye fejlődésére. forrás:A Wikipédiából, a szabad lexikonból. http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1cs-Kiskun_megye további információk a megyéről: http://www.bacskiskun.hu/ |
Szállodák
|
Gyógyfürdők
|
Szépségápolás
|
Tetszett, amit itt olvastál? Oszd meg a barátaiddal, mentsd el kedvenceid közé! |
![]() |